Szülővárosából, Linzből Bécsben lépett be a Társaságba. A próbaidő után 1712-ben Grazban elvégezte a tanárképzőt, majd Bécsben a hároméves bölcseleti kurzust. 1716-tól egy-egy évig Budán, Passauban és Győrben tanított középiskolában. 1719-ben Grazban kezdte teológiai tanulmányait, de egy év múlva Nagyszombatban folytatta. Ott szentelték pappá 1721-ben. 1723-ban Judenburgban végezte a harmadik próbaévet. Utána egy-egy évig hitszónok volt Nagyszebenben és Gyulafehérváron. 1726-ban kezdte el bölcseleti tanári működését Kolozsváron, folytatta 1727–8-ban Budán és 1729–31-ben Klagenfurtban. 1732-től a teológiához tartozó tárgyakat tanította Fiuméban, 1733–4-ben Goriziában kazuisztikát, 1735-ben Zágrábban egyházjogot. A tanítást adminisztratív munka szakította meg: 1736-ban Varasdon házgondnok, majd 1737-ben Leobenben misszionárius, 1740–1-ben Klagenfurtban ismét házgondnok volt. Ekkor néhány évre visszatért a tanításhoz: 1742–3-ban Nagyszombatban kazuisztikát, 1744–5-ben Passauban egyházjogot adott elő. 1746–7-ben Péterváradon házfőnök és plébános, majd egy évig Budán iskolaigazgató volt. 1749-től Passauban öt évig egyházjogot adott elő, két évig házgondnok volt, és 1756-tól betegen élt haláláig (1760).

Stolán született, Nagyszombatból lépett be Bécsben a Társaságba. 1728–30-ban Nagyszombatban bölcseletet tanult, majd négy évig ugyanott a középiskolában tanított. 1735-ben Pécsett volt tanár. 1736–8-ban Nagyszombatban tanulta a teológiát. A negyedik évet Kassán töltötte. 1739-ben szentelték pappá. A következő évben Besztercebányán volt harmadik probációban. 1741-ben Kassán bölcseletet tanított. 1742–5-ben Kolozsváron a hároméves bölcseleti kurzust adta elő, majd kontroverziát tanított. 1746-ban Kassán a konviktust vezette. 1747-ben a liptószentmiklósi misszióban lett házfőnök, és ezt a feladatát tíz éven át teljesítette haláláig.

Gyöngyösön született, Nagyszombatból logikusként lépett be Bécsben a Társaságba. A próbaidő után 1696-ban ugyanott elvégezte a tanárképzőt is. A következő évben Győrben grammatikát tanított. 1698–1700-ban végezte Bécsben a bölcseleti tanulmányokat. 1701–4 között Nagyszombatban középiskolában tanított. 1705–8-ban a teológiát is Bécsben végezte. Ott szentelték pappá 1708-ban. A következő évben Linzben volt harmadik probációban. 1710-ben Nagyszombatban matematikát tanított, amikor meghalt.

Nagyváradon született, tizenöt éves korában Nagyszombatban lépett be a Társaságba. A kétéves próbaidő után Kalocsán fejezte be gimnáziumi tanulmányait. 1915–7-ben Innsbruckban tanult bölcseletet. 1918–9-ben Kalocsán matematikát tanított. 1920–3-ban a teológiai tanulmányokat Innsbruckban végezte. Ott szentelték pappá 1923-ban. 1924-ben Érden végezte a harmadik próbaévet, ahol a következő évben az újoncmester segítője volt. 1926–8 között Szatmárnémetiben a konviktust vezette, de részt vett az ifjúság lelki gondozásában és a lelkigyakorlatos munkában is. 1929-ben a budai Manrézából vezette az egyetemisták, a tanulók és az ifjúmunkások Mária-kongregációit. A következő évben a Magyar Kultúra és a Mária Kongregáció szerkesztőségében dolgozott. 1931–2-ben Szegeden magyar és latin nyelvből készült az államvizsgára. 1933-ban Pécsett volt; a következő két évben előbb betegeskedett, majd tanított. 1936–8-ban Nagykapornakon volt egészségi okokból, a katalógus szerint íróként. 1939-ben az újoncházban, a következő évben Kassán, majd két évig ismét az újoncházban lakott íróként. 1942-ben elhagyta a Társaságot, és 1952. július 14-én Nagyváradon halt meg.
Számos tanulmányt és könyvet írt. Főleg az ifjúság fejlődése és lélektana érdekelte.

Genovai patríciuscsaládban született, tizenhat éves korában lépett be a rendbe. Jezsuitaképzését Rómában kapta, ott szentelték pappá 1628-ban. Először néhány évig középiskolában tanított. 1631–2-ben a szicíliai vizitátor, Piccolomini titkára volt. 1641–51 között újoncmesterként és a ház rektoraként működött Rómában. 1651–4-ben és 1657-ben a Német–Magyar Kollégiumot vezette. Lelkipásztori működése során híres hitszónokká lett. 1651-ben X. Ince a pápai udvar szónokává nevezte ki, ezt a feladatát huszonnégy évig látta el négy pápa: X. Ince, VII. Sándor, IX. és X. Kelemen alatt. Szentbeszédei tizenhat terjedelmes kötetben jelentek meg.
A XIV. rendgyűlést X. Ince pápa rendelete értelmében (minden kilencedik évben) 1661. május 8-ra hívták egybe. Az első feladat volt a rendfőnök P. Nickel kérését megtárgyalni, aki kora és egészsége miatt egy vikárius választását javasolta. A kérdés az volt, hogy a választás a rendfőnök haláláig szóljon-e, vagy legyen utódlási jog. A többség az utódlás mellett szavazott.
Oliva a rendgyűlés megbízásából 1663-ban kérte VII. Sándor pápától, hogy vonja vissza X. Ince pápa rendelkezését, mely szerint a Társaságnak minden kilencedik évben rendgyűlést kell tartania, és új asszisztenseket választania, valamint azt a rendeletet is, mely a tartományfőnökök hivatali idejét három évre korlátozta. A pápa az első kérést a következő rendgyűlésen való újabb megfontolásra halasztotta, az elöljárók kormányzási idejének korlátozását azonban megszüntette.
Oliva idejére esett a probabilizmusról szóló nagy vita a morális teológiában, melyben Pascal híres Vidéki levelek című műve komoly szerepet játszott. A szegénységgel kapcsolatban súlyos kihágások ellen kellett a rendgyűlésnek fellépnie a rendtartományok és a kollégiumok gazdasági főnökei, a prokurátorok ellen, akik az elöljárók tudta nélkül komoly adósságokba keveredtek. A tanulmányokban új előírás született, amely egészen a 20. század második feléig érvényben maradt: a teológia harmadik évét egyórás vizsgának kellett zárnia.
A Társaság fejlődéséről a 17. századból aránylag kevés forrás áll rendelkezésünkre. Az 1640-es jubileumi Imago primi saeculi adatai sajnos nem megbízhatóak. Sokkal jelentősebb egy 1679-ben, kb. három évvel Oliva halála előtt készült katalógus. Az asszisztenciák száma 1608-tól öt maradt. A tartományok száma eggyel csökkent, harmincötre, amikor hét év után a szicíliai kettőt újra egyesítették. Két viceprovincia létesült Chilében és Kínában. A professzusházak száma hárommal csökkent: huszonháromra. A kollégiumok száma százharmincnéggyel, ötszázhetvennyolcra nőtt, a rendházaké kétszázhuszonnyolcról százhatvanra csökkent. Ezek közül sokat valószínűleg missziókká alakították át, mert azok száma hétről százhatra emelkedett. A szemináriumok és konviktusok száma harminckettővel gyarapodott, nyolcvannyolcra. Az újoncházak száma csak néggyel emelkedett, negyvennyolcra, ami azt jelenti, hogy a Társaság növekedése lelassult, és ezzel magyarázható a nagygyűlés határozata a kisebb kollégiumok feladására.
Oliva leveleiből érezhető egyfajta krízis az egész Társasággal, illetve a tartományfőnökökkel való viszonyban. Első fontos levelét még vikáriusként írta 1662-ben a tartományfőnökökhöz, a másodikat 1666-ban rendfőnökként az egész Társasághoz az informátorok kiválasztásáról és az utolsó fogadalomhoz engedhető rendtagokról. A rendfőnök azt követeli a Társaság érdekében, hogy lehetőség szerint a legjobb atyákat bízzák meg ezzel a feladattal. Az életszentséget mindenképpen elébe kell helyezni a tudományoknak, mert az semmivel sem pótolható.
1676. január 16-i levelében kifogásolja a latin stílus és a retorika hanyatlását a barokk ízlés elterjedésének következtében. Kifogásolja továbbá a bölcselet tanítását, amely új, bizonytalan tanok terjesztésében és lényegtelen apró kérdések tárgyalásában látszik elveszni. Elítéli a hitszónokok üres fecsegését. XI. Ince pápa kérésére sürgeti a szakadár keresztények közötti munkához a latin, a görög és a héber mellett a káldeus és az arab nyelvek tanítását is.
1678. január 1-jén levelet írt a tartományfőnökökhöz a helyi levéltár felállításáról, ahol meg kell őrizni a rendfőnök leveleit a folyó ügyekről. A személyekről szólókat külön kell őrizni, melyeket csak a tartományfőnök és a titkára olvashat el. Új tartományfőnök vagy titkára kinevezésekor ki kell venni a róluk szóló információkat. Azokat, melyeket az utolsó fogadalmakhoz vagy alkalmasságukról elöljárói hivatal végzéséhez írtak, el kell égetni.
Oliva elérte barátjánál, Giovanni Lorenzo Bernininél, hogy befejezze a római újoncház templomának, a Szent András-templomnak az építését a Quirinalén. A Gesù-templom kifestésére megnyerte Giovanni Battista Gaullit, művésznevén Bacicciát, aki a barokk illuzionisztikus festészet egyik mestere volt. A Szent Ignác-templom kifestésére Rómába rendelte Andrea Pozzót, aki azonban csak a rendfőnök halála után érkezett meg.
Oliva rendfőnöksége elején jó viszonyt ápolt a pápával és a római hivatalokkal. 1664-ben VII. Sándor megengedte, hogy a jezsuiták, a négyfogadalmas professzusok is, a kínai császári udvarban elfogadhatták a mandarin és a matematikus hivatalát. A nehézségek 1673-tól kezdődtek a pápai udvarral a kelet-ázsiai missziók irányítása miatt. Az ázsiai missziók kezdettől a spanyol és a portugál udvar irányítása alatt álltak. A püspököket is a királyok nevezték ki. A 17. században azonban Kínában és a szigetvilágban megjelentek a francia misszionáriusok is. Ettől kezdve a 17. század elején alapított római Hitterjesztés-kongregáció meg akarta törni a spanyol–portugál befolyást a missziókban, és Kelet-Ázsia újabb missziói számára francia apostoli vikáriusokat nevezett ki, s az összes misszionáriustól megkövetelte a hűségesküt. 1673. december 23-án adták ki a pápai brevét: A római pápát illeti (Decet Romanum Pontificem). A jezsuita misszionáriusok java része 1679-ben letette az esküt, de nem a többségben spanyol és portugál ágostonosok, dominikánusok és ferencesek. Csak 1688-ban vonták vissza a három szerzetesrendre az eskütételt, a jezsuitákra a következő év decemberében.

Nagyolsván született, Kassáról logikusként Trencsénben lépett be a Társaságba. A próbaidő után ugyanott grammatikát tanított. 1732–4-ben Nagyszombatban bölcseletet tanult. 1735-től egy-egy évig Eperjesen, Kassán és Trencsénben tanított középiskolában. 1738–41-ben Nagyszombatban tanult teológiát. 1741-ben szentelték pappá. A következő évben Besztercebányán végezte a harmadik probációt. 1743-tól Gyöngyösön és Ungváron tanított egy-egy évig. 1745-ben Liptószentmiklóson volt misszionárius. 1746-ban Kolozsváron matematikát, 1747–9-ben Kassán bölcseletet, 1750-ben Egerben kontroverziát, 1751–2-ben Nagyszombatban kazuisztikát, 1753–4-ben Budán kazuisztikát és egyházjogot tanított. Ezzel befejezte tanári működését. 1755–7-ben Ungváron házgondnok, 1758–9-ben Zsolnán házfőnök és plébános, 1760-ban Kassán házgondnok volt. 1761–2-ben Lőcsén előbb a konviktust vezette, majd házgondnok lett. Ebben a minőségben szerepelt 1763-ban Trencsénben és a következő évben Szakolcán. 1765-ben Eperjesről plébániai feladatokat látott el és börtönlelkész volt. 1766–7-ben Ungváron házgondnokként működött. 1768–70-ben Lőcsén házi lelkiatya volt. 1771-től a feloszlatásig Trencsénben, valószínűleg gyenge egészséggel, a havi lelkipásztori megbeszéléseket vezette.

Szabadkán született, Nagyszombatban lépett be a Társaságba. A próbaidő után ott retorikát is végzett. 1908–9-ben a boszniai Travnikban volt nevelő és hitoktató. 1910–2-ben Pozsonyban és Innsbruckban bölcseletet tanult. A teológiát Nápolyban végezte 1913–5 között. 1915-ben szentelték pappá. Utána még Pécsett egy évig privát teológiát tanult. 1917-ben Bécs-Lainzban végezte a harmadik próbaévet. Született hitszónok volt. A rendtartomány majd minden házában megfordult. Kiemelkedőbb munkái voltak: 1921–3-ban Bp.-en a népmissziók felelőse volt; 1925–33 között a Mária-kongregációk bp.-i nagy központját irányította, és maga vezette az iparosok, a tanoncok, a hivatalnokok és a technikusok kongregációit; 1939–43 között ugyanott dolgozott. 1944-től Szegeden működött a háború utáni nehéz időkben. A szerzetesrendek elleni támadáskor Vácra hurcolták. Szabadulása után a kiskunhalasi református lelkész fogadta be. 1951 őszén került a pannonhalmi szociális otthonba.

Elemi iskoláit és a gimnázium első négy osztályát Bp.-en, a gimnázium ötödik és hatodik évét a váci piaristáknál, a hetedik és nyolcadik osztályt Kalocsán, a jezsuita gimnáziumban végezte. Rendi életének első két évét a zugligeti Manrézában töltötte mint novícius, az első fogadalma után klasszikus nyelveket tanult. Rendi filozófiai tanulmányait Bp.-en és Kassán végezte 1938–40 között. A következő tanévben Kalocsán volt intézeti nevelő. 1942–6 között a Szegedi Hittudományi Főiskolán végezte teológiai tanulmányait, 1944. június 25-én szentelte pappá Hamvas Endre püspök a szegedi dómban. Harmadik probációját ismét a zugligeti Manrézában töltötte. 1947–8-ban a szegedi jezsuita templomban volt lelkipásztor, majd a következő tanévben a pécsi Pius Gimnáziumban hittant tanított. 1949 telén kommunista nyomásra külföldre kényszerült, először Innsbruckban, majd Chieriben volt a menekült magyar jezsuita skolasztikusok spirituálisa. 1951–72 között vezette a Vatikáni Rádió magyar szerkesztőségét mint szerkesztő és bemondó. 1972-ben Kanadába került, ahol először Hamiltonban, majd Torontóban a magyar plébániákon volt lelkipásztor. Élete utolsó éveit a hamiltoni Szent Erzsébet Otthonban töltötte.

Szülővárosából, Pozsonyból lépett be Bécsben a Társaságba. A próbaévek után 1652-ben Sopronban, 1653-ban Győrben tanított. 1654–6-ban Bécsben végezte a bölcseletet. Utána két évig újra Győrben tanított. 1559–62-ben Grazban tanult teológiát. Ott szentelték pappá 1662-ben. Utána egy évig retorikát tanított Kassán. 1664-ben Judenburgban volt harmadik probációban. 1665–6-ban Komáromban, 1667-ben Ungváron hitszónokként működött. A következő évben Rozsnyón volt házgondnok. Utána kezdődött elöljárói szerepe: 1670–2-ben Gyöngyösön házfőnök, 1673–6-ban Ungváron rektor, 1677-ben Sárospatakon volt házfőnök. 1678-ban Kassán, 1679-ben Nagyszombatban hitszónokként működött. Ott halt meg 1681-ben.

1929–35 között Szegeden végezte filozófiai és teológiai tanulmányait, majd ugyanitt 1936-ban a harmadik probációját. 1937–8-ban a zugligeti Manrézában miniszter és lelkigyakorlat-vezető, 1939–40-ben a kalocsai jezsuita gimnáziumban miniszter volt. 1941-ben a bp.-i rendházban és templomban tevékenykedett mint lelkipásztor és az Iparosifjak Mária-kongregációjának prézese. A következő évben újból a Manrézában volt miniszter és lelkigyakorlat-vezető. 1943-ban a kispesti jezsuita templomban, 1944–9 között Kolozsvárott végzett pasztorális munkát.

A kétéves noviciátust a zugligeti Manrézában végezte. 1939-ben Bp.-en, 1940–1-ben Kassán végezte filozófiai tanulmányait. 1942–3-ban a pécsi Pius Gimnáziumban volt magiszter, szakaszprefektus, leventeoktató. 1944–7 között Szegeden végezte teológiai tanulmányait. 1948-ban a Manrézában töltötte harmadik probációját. 1949–50-ben a szegedi kollégiumban a Szentírás tanára, misszionárius és templomi gyóntató volt.

Kassán vették fel, és Trencsénben lépett be a Társaságba. A kétéves próbaidő után 1718–20 között Grazban tanulta a bölcseletet. Utána egy-egy évig Nagyszombatban, Egerben és Gyöngyösön tanított. 1724-től Bécsben végezte a teológiát. Ott szentelték pappá 1726-ban. Elöljárói a dél-amerikai missziókba küldték. 1728. december 24-én indult Puerto de Santa Mariából, és 1729. április 19-én érkezett meg Buenos Airesbe. 1732-ig a tucumáni Córdobában tanított bölcseletet. 1739–43 között a montserrati kollégium rektora és a tartományfőnök-helyettese volt. A következő két évben a rendi újoncokat vezette be a szerzetesi életbe. 1745–8 között a rendtartomány választottjaként Madridban tartózkodott. Részletes jelentést írt az 1750-es spanyol–portugál határmegállapításról, mely súlyos következményekkel járt a jezsuita missziókra nézve. 1757-től a córdobai egyetem kancellárja volt. Ott érte őt is az 1767. július 12-i portugál rendelet, mely kiűzte a jezsuitákat Dél-Amerikából. A spanyolországi Cadízba érkezése után a nem spanyol jezsuitákat hazaengedték. 1769-ben Nagyszombatban a ház lelkiatyja lett haláláig, amely nem sokkal a Társaság feloszlatása után következett be. A paraguayi jezsuita misszió kiemelkedő tagja volt. 1759-ben megírta harminckilenc misszionárius életrajzát, folytatva Nicolás del Techo fontos művét.

Bécsben született, ott lépett be a Társaságba. A próbaidő után Leobenben elvégezte a tanárképzőt. 1740–3-ban Grazban bölcseletet tanult. 1744-ben Bécsújhelyen, 1745-ben Esztergomban tanított. A teológiát 1746–9-ben Nagyszombatban tanulta. 1748-ban szentelték pappá. 1750-ben Székesfehérváron tanított grammatikát. A következő évben Besztercebányán volt harmadik probációban. 1752–3-ban Kassán, 1754–5-ben Győrben tanított bölcseletet. 1756–64 között hitszónok volt egy-egy évig Budán, Steyrben, Pozsonyban (két évig), Leobenben, a cseh Žirečben, Varasdon, Trencsénben és Nagyszombatban. 1765-ben Klagenfurtban kontroverziát, 1766-ban Laibachban kazuisztikát, 1767–70-ben Budán egyházjogot tanított. 1771-ben Pécsett házgondnok, 1772-ben Leobenben gyóntató, 1773-ban Kremsben lelkipásztor volt. Német nyelven írt népszerű vallásos műveit és számos szentbeszédét főleg Budán, valamint Kassán, Győrben és Pesten adta ki. A feloszlatás után ismeretlen helyen élt. Az 1780-as években másokkal együtt Bécsben bekerült a volt jezsuiták Kirche am Hofnál működő csoportjába, akiket a felvilágosodás követői írásban és szóban gyakran támadtak. 1800-ban halt meg ugyanitt.

Malackán született, Nagyszombatból lépett be Trencsénben a Társaságba. A próbaévek után Győrben grammatikát tanított. 1671–3-ban Grazban végezte a bölcseletet. Utána egy-egy évig Pozsonyban és Szakolcán grammatikatanár volt. 1676–9-ben teológiát tanult Bécsben. Ott szentelték pappá 1679-ben. 1680-ban Sopronban tanított. 1681-ben Judenburgban volt harmadik probációban. 1682–3-ban Sopronban, 1684-ben Győrben volt a gazdasági ügyek felelőse, amikor fiatalon meghalt.

Szülővárosából, Bécsből lépett be Trencsénben a Társaságba. A próbaévek után 1738-ban Szakolcán volt a tanárképzőben. 1739–41-ben Grazban tanult bölcseletet. 1742–3-ban Leobenben, 1744-ben Judenburgban tanított. 1745–8-ban Bécsben végezte a teológiát. 1748-ban szentelték pappá. 1749-ben Traunkirchenben lett hitszónok. Egy év után Judenburgban volt harmadik probációban. 1751-ben a bécsi újoncházban lett hitszónok és katekéta. 1552–4-ben Steyrben hitszónok, 1755-ben Bécsújhelyen misszionárius volt. 1756–8-ban Kremsben, 1759–60-ban Judenburgban, 1761–2-ben Eszéken hitszónokként működött. 1763-ban Traunkirchenben misszionárius, 1764–9-ben Steyrben, 1770–3-ban Pozsonyban hitszónok volt. A feloszlatás után az esztergomi főegyházmegye papja lett. Pozsonyban működött. Német nyelvű műve Sopronban jelent meg.

Laibachban született, Bécsben lépett be a Társaságba. A próbaidő után 1645-ben Kremsben tanított grammatikát. 1646–7-ben Grazban bölcseletet tanult. 1648–51-ben Fiuméban tanított. 1652-ben Bécsben kezdte teológiai tanulmányait, de egy év után Nagyszombatban folytatta. Ott szentelték pappá 1655-ben. A következő évben Bécsben tanított a középiskolában. 1657-ben végezte a harmadik probációt Judenburgban. 1658-ban Steyrben, 1659-ben Linzben retorikát tanított. 1660–1-ben Nagyszombatban héber nyelvet és bölcseletet tanított. A következő évben Komáromban misszionáriusként működött. 1663–5-ben tábori lelkészként szolgált a bajor von Puech generális hadtesténél. 1666–7-ben Nagyszombatban hitszónok, majd hébertanár lett. Ezután két évig Steyrben volt lelkipásztor. 1670–1-ben Bécsben héber nyelvet tanított. 1673-ban a kontroverzia tanára volt Grazban, majd két évre visszatért Bécsbe hébertanárnak. 1676-ban Passauban dialektikát tanított. 1679–84-ben Žirečben volt házfőnök. 1685-ben Judenburgban, 1686–8-ban Linzben lelkipásztori munkát végzett. Időskorát Klagenkfurtban (1690–6) és Kremsben (1697–8) töltötte.
Ö, Ő