Tizennégy éves korában lépett be Nagyszombatban a Társaságba. A próbaidő után két évig St. Andräban retorikát végzett. Utána újabb két évig Kalocsán folytatta gimnáziumi tanulmányait, és Nagyszombatban érettségizett 1895-ben. Utána Pozsonyban végezte a hároméves bölcseleti kurzust. 1899–1901-ben Kalocsán latin, magyar és német nyelvet tanított. 1902–4-ben Innsbruckban teológiát tanult, ahol pappá szentelték. Utána azonban Szatmárnémetiben betegeskedett. Egy év múlva a walesi St. Asaph-ban fejezte be teológiai tanulmányait. A harmadik próbaévet Linzben végezte. Utána a bp.-i egyetemen tanult három évig, és magyar nyelvből tette le az államvizsgát 1910-ben. Egész életében tanított. Legnagyobb alkotása a pécsi Pius Gimnázium volt. A tervezés előtt tanulmányozta a Társaság legjobb európai iskoláit. 1912–7 között vicerektorként vezette a gimnázium és a konviktus beindulását. 1918–21-ben Kalocsán irányította az ideiglenesen odaköltöztetett bölcsészeti főiskolát, mely 1922-ben Szegedre került. 1924–6 között ő volt ott a rektor. 1926-ban a magyar rendtartomány nevében egy iskolareform-tervezetet készített. A Ratio studiorumot alkalmazta az újabb kor követelményeinek megfelelően. Komoly munka volt Szent Ignác kétkötetes életrajza. 1927-ben Kalocsán lett rektor. Elsőrangú működésének váratlan halála vetett véget.
M: A királyné unokaöccse. Kalocsa, 1900; Taxonyi János élete és példatára. Kalocsa, 1910; A máriabesnyői töredék. Bp., 1910; Taine milliő-elmélete. Kalocsa, 1912; Az inductio Verulami Bacon előtt és után. Bp., 1916; Loyolai Szt. Ignác, Jézustársasága alapítójának élete és működése. 2 k. Bp., 1921; Bevezető előadások a keresztény filozófiába. Szeged, 1923; A keresztény filozófia alapelvei. Szeged, 1923; A megismerés tematikája és forrásai. Szeged, 1923; Katholikus öntudat. 5 füz. Kalocsa–Bp.–Szeged, 1923–4; Jézustársasága magyarországi rendtartományának memoranduma a tantervreformról. Kalocsa, 1926; Az iskoladrámák a jezsuiták iskoláiban. Kalocsa, 1927; Minő alapon tanítórend a Jézustársaság avagy a jezsuiták szerzete? Kalocsa, 1928; Az elmélkedő imádság módja. Bp., 1928; Az angol hitújítás vértanui. Southwell Róbert halála. Bp., 1928; Jézus Társasága 12 szentje. Gladbach, 1928; A hit hőse. Ogilvie János. Kalocsa, 1930.

Kolozsvárról logikusként lépett be a trencséni újoncházba. A próbaévek után Szakolcán elvégezte a tanárképzőt. 1743–5-ben Bécsben tanult bölcseletet. 1746–9 között Pozsonyban egy, Kolozsváron két és Győrben egy évig tanított. A teológiai tanulmányokat Bécsben végezte 1750–3 között. 1753-ban szentelték pappá. A következő évben Ságon, a besztercebányai kollégium birtokán volt misszionárius, majd Besztercebányán végezte a harmadik próbaévet. 1756-ban Erdélyben volt vándormisszionárius, amikor fiatalon meghalt Brassóban.

Kassáról bölcsészdoktorként lépett be Trencsénben a Társaságba. A próbaidő után Trencsénben egy, Zsolnán két és újra Trencsénben egy évig tanított. 1747–50 között Nagyszombatban végezte a teológiát, aminek végén pappá szentelték. Utána egy évig Liptószentmiklóson grammatikát tanított. 1752-ben Besztercebányán volt harmadik probációban, majd Zsolnán grammatikát tanított, és káplán volt a plébánián. A következő években főként tanárként működött. Kassán három évig héber nyelvet, Budán két évig bölcseletet, Nagyszombatban egy évig kontroverziát és Győrben három évig kánonjogot tanított. Ott 1763-ban a ház gazdasági ügyeit intézte. A következő két évben ugyanezt a hivatalt viselte Kassán. 1766-tól a Társaság feloszlatásáig (1773) Sárospatakon élt mint házfőnök, plébános és könyvtáros. Szülőhelyén halt meg tíz évvel később. A Szeplőtelen Szűzről teológus korában mondott ünnepi beszéde nyomtatásban is megjelent.

Az erdélyi Miklósváron született, de Sopronból lépett be a trencséni újoncházba. Kálvinistából lett katolikussá. A próbaidő után 1761-ben Szakolcán volt tanárképzőben. Utána Egerben egy évig grammatikát tanított. 1763–4-ben Nagyszombatban végezte a bölcseleti tanulmányokat. Utána Egerben két évig, Gyöngyösön egyig tanított középiskolában. A teológiát 1768–71-ben szintén Nagyszombatban tanulta. Utána Egerben volt harmadik probációban. Egy évig Gyulafehérváron volt tanár, amikor a Társaságot feloszlatták. Ott maradt továbbra is. 1779-ben internátusi igazgató lett, és mint nyugalmazott plébános halt meg. 1790-ben Kolozsváron kiadta magyarul Tschupik János jezsuitának (†1784), a császári udvar hitszónokának vasárnapi szentbeszédeit.

Gimnáziumi érettségije után három évig a kolozsvári egyetem orvosi karán tanult. A Társaságba Bp.-en, a Manrézában lépett be. Bölcseleti tanulmányait a dél-németországi Pullachban, a teológiát Szegeden, a harmadik próbaévet pedig az osztrák St. Andräban végezte. Egy-egy évet töltött lelkipásztori munkában Pécsett, Kolozsváron és Hódmezővásárhelyen. Igazi működési területe azonban a bp.-i Jézus Szíve-templom lett, ahol egyike volt a legkeresettebb gyóntatóknak. Az 1950-es elhurcolásnál a Szolnok megyei Homokra (ma Tiszaföldvár része) vitték, ahonnan több társával együtt megszökött. Egy vasútállomási igazoltatásnál azonban elfogták és Bp.-re, onnan pedig Kistarcsára szállították. Rövidesen súlyosan megbetegedett és kellő orvosi kezelés hiányában meghalt.

Apja kívánságára katonai pályára lépett. Hadapródiskolás, majd tisztjelölt volt. A II. világháború végét Németországban élte meg. 1946-ban tért vissza Magyarországra, leérettségizett, majd belépett a Jézus Társaságába. Két év múlva el kellett hagynia az országot. 1950-ben Pullachban nyelveket és irodalmat tanult. 1951–4 között a löweni Katolikus Egyetemen filozófiát hallgatott, majd 1955–6-ban Monsban magiszter. 1956-ban a rend Chilébe, egy év múlva pedig Argentínába küldte. Itt teológiát tanult, majd pappá szentelték. Ezután az argentíniai Cordobában töltött egy évet, majd a jezsuiták San Miguel-i teológiai és filozófiai fakultásán tanított dogmatikát és fundamentális teológiát. 1963-tól a jezsuita növendékek lelki vezetője és lelkigyakorlat-adó. 1968-ban megszerezte a teológiai doktorátust, utána professzorként tanított a salvadori egyetemen és a Buenos Aires-i Katolikus Egyetemen. A hetvenes évek elején két rendtársával együtt egy nyomornegyedbe költözött, hogy megossza életét a szegényekkel. 1976 májusában egy szélsőjobboldali katonai egység elrabolta és ismeretlen helyre hurcolta. Öt hónapon át tartották fogva. 1977-ben az Egyesült Államokban folytatta írói tevékenységét, Rocky Riverben élt „extra domum”, közben sajátos módszert dolgozott ki a lelkigyakorlatok adására. Átköltözött Németországba, 1979–81 között Nürnbergben tartotta az új felfogású lelkigyakorlatokat, majd 1982–4 között Berlinben volt tercia instruktor. 1985-ben visszatért Nürnbergbe lelkigyakorlatokat adni. 1988 óta Griesben él, ahol folyamatosan tartja a lelkigyakorlatait.

Nagyszombatban lépett a Társaságba. Az újoncidő után három év retorikát végzett az ausztriai St. Andräban. Bölcseletet csak két évig tanult Pozsonyban, majd négy évig internátusi felügyelő volt Kalocsán. A teológiát Innsbruckban, a harmadik próbaévet Linzben végezte. Papi munkáját szerzetesi életének tizenhetedik évében tudta csak elkezdeni. Az önálló magyar rendtartomány első évtizedeinek legmarkánsabb lelkipásztora volt. Több fontos mű fűződik a nevéhez. Kalocsán kezdte működését mint hitszónok és lelkipásztor. Két év után Bp.-en ünnepi szónok volt és népmisszionárius. Egy évig dolgozott Szatmárnémetiben, majd Bp.-re tért vissza. A népmissziók főnöke lett, lelkigyakorlatokat tartott. Újra Szatmárnémeti következett, ahonnan megalapította a Kis Könyvtár Katholikus Hívek Számára című sorozatot. 1913–20 között huszonhét füzet jelent meg több ezres példányszámban vallásos és világnézeti témákról. Két év után Nagyszombatban volt rövid ideig, utána újra Bp.-en. 1917–23-ig a népmisszionáriusok vezetője és keresett gyóntató volt. Utána három év alatt felépítette Mezőkövesden a Jézus Szíve-templomot. Újra Bp.-re kerülve 1928-tól a Manréza lelkigyakorlatos ház első igazgatója lett. 1936-tól ismét Mezőkövesden dolgozott. 1939-től Kispesten építette a Jézus Szíve-templomot, ahol 1949-ig házfőnök volt. 1950-ben a bp.-i rendházból hurcolták el Kisvárdára. Szabadulása után rokonainál lakott, majd a következő évben a pannonhalmi szociális otthonba vonult vissza.

Varasdon vették fel a Társaságba, és a bécsi újoncházba lépett be. A kétéves próbaidő után Nagyszombatban tanult bölcseletet. 1730-ban Zágrábban, a következő évben Varasdon tanított grammatikát. 1732–5-ben Grazban volt teológus, 1735-ben szentelték pappá. A harmadik próbaévet 1736-ban Judenburgban végezte. 1737–42-ben Zágrábban bölcseletet tanított. 1740–1-ben azonban az évi katalógus szerint fő munkája a Lexicon Latinum elkészítése volt, amely Zágrábban 1742-ben jelent meg. 1743–4-ben Goriziában, 1745–8 között Zágrábban kazuisztikát tanított. 1749–50-ben Nagyszombatban egyházjogot adott elő, és a bölcsészeti kar dékánja volt. 1751–3-ban Zágrábban teológiatanárként működött. Élete utolsó négy évében Varasdon az internátust vezette. Főleg horvát nyelvkönyveiről ismert. Legfontosabb műve: Lexicon latinum interpretatione illyrica, germanica et hungarica locuples. Ebben megtalálhatók a horvát nyelv két fő irányának, a štokavnak és a čakavnak szavai, valamint a szavak etimológiájának elemei és a nyelvtan szabályai. Különösen figyelemreméltók idézetei, melyek erkölcsi tartalmukkal kifejezik a szavak szemantikai értékét is.

Az itáliai Gradiscából származott, de Varasdról lépett be a bécsi újoncházba. A próbaévek után 1708–10 között Bécsben tanult bölcseletet. Utána három évig Varasdon grammatikát tanított. 1714-ben Grazban, majd 1715–7-ben Kassán végezte a teológiát. Utána egy évig Zágrábban volt hitszónok. A harmadik próbaévet Judenburgban töltötte. 1720–2-ben Temesváron, 1723–4-ben Pécsett volt hitszónok. 1725–7-ben Zágrábban a gazdasági ügyeket intézte. A következő évben hitszónok, majd újra gazdasági főnök lett. 1730–1-ben Péterváradon volt hitszónok. A következő évben hitszónokként és horvát lelkipásztorként működött Pécsett, 1733-ban a katalógus szerint Temesváron horvát, magyar és német lelkipásztor volt. 1734-ben Eszéken dolgozott. 1735–41 között Varasdon két évig házi lelkiatya, két évig katekéta, majd vallásos társulat vezetője volt. 1742-től haláláig Zágrábban a házgondnoki hivatalt vezette.

Zsolnán született, Győrből lépett be a trencséni újoncházba. A próbaévek után rögtön bölcseletet tanult 1704–6 között Nagyszombatban, majd két évig tanított Szakolcán. 1709–12-ben teológiát tanult Nagyszombatban, ahol utolsó évében pappá szentelték. A következő évben Judenburgban vágezte a harmadik probációt. Utána egy-egy évig Szakolcán házgondnok, Lipótváron és Nagyszombatban hitszónok volt. 1717–9-ben Kassán előadta a teljes bölcseleti kurzust. Egerben egy évig kontroverziát, Nagyszombatban egy-egy évig szónoklattant és kazuisztikát tanított. 1723–6-ban Lőcsén, 1727-ben Besztercebányán, 1728–33-ban Kassán hitszónok volt. 1734–43 között Szakolcán a házgondnoki hivatalt látta el. 1744–7-ig Lőcsén előbb a nemesi konviktus igazgatója, majd házgondnok volt. Utolsó állomáshelyén, Kassán házi lelkiatyaként működött. 1719-ben latin nyelvű emlékkönyvet adott ki a kassai vértanúk halálának századik évfordulójára.

Szülővárosából, Zágrábból lépett be Leobenben a Társaságba. A próbaidő után ugyanott elvégezte a tanárképzőt is. 1692-ben Zágrábban grammatikát tanított, majd 1693–5-ben Grazban bölcseletet tanult. Utána Varasdon három, Ungváron egy évig tanított középiskolában. A teológiai tanulmányokat Grazban végezte 1700–3 között. Ott szentelték pappá utolsó évében. Utána Judenburgban volt harmadik probációban. 1705–6-ban Zágrábban, 1707–9-ben Laibachban tanított bölcseletet. 1710–1-ben Zágrábban volt a szeminárium igazgatója, majd egy évig a gazdasági ügyek felelőseként dolgozott. A következő három évben Varasdon vezette a szemináriumot. 1716–7-ben Zágrábban kazuisztikát tanított, majd onnan három évre Nagyszombatba került. Itt kánonjogot tanított, és a bölcsészeti kar dékánja volt. 1721-től haláláig Zágrábban működött először mint rektor 1724-ig, azután mint tanár, a gazdasági ügyek intézője és végül mint házi lelkiatya. 1717–9-ben Nagyszombatban három latin könyvet adott ki Xavéri Szent Ferencről.

Szülővárosából, Zágrábból lépett be Bécsben a Társaságba. A próbaévek után Leobenbe került a tanárképzőbe. 1696–8 között Grazban bölcseletet tanult. 1699–1700 folyamán Varasdon, 1701-ben Nagyszombatban, 1702-ben Zágrábban tanított középiskolában. Csak két év teológiát végzett Grazban, és 1704-ben pappá szentelték. A harmadik próbaévet Judenburgban végezte. Papi szolgálatának első húsz évében hitszónok volt, sokszor változtatta lakhelyét: 1706 Szigetvár, 1707 Pozsega, 1708 Zágráb, 1709–10 Pétervárad, 1711 Zágráb, 1712–7 Varasd, 1718–9 Eszék, 1720–1 Pozsega, 1722–3 Zágráb és 1724 Varasd. 1725–6-ban Zágrábban házgondnok volt, majd újra hitszónok lett Pozsegán, ahol rövidesen meghalt.

Csesztén született, de Nagyszombatból logikusként Bécsben lépett be a Társaságba. A próbaidő után 1752-ben Szepesváralján grammatikát tanított. A következő két évben Kassán tanulta a bölcseletet, utána újabb két évig Rozsnyón tanított. 1757-ben Nagyszombatban matematikát tanult, majd Szakolcán tanított. Teológiai tanulmányait 1759–62-ben Nagyszombatban végezte. 1761-ben szentelték pappá. 1763-ban Nagybányán tanított. A következő évben Besztercebányán végezte a harmadik probációt. Továbbra is középiskolában tanított Lőcsén grammatikát és Pozsonyban retorikát. 1767-ben Kassán szentírási héber és görög nyelvet, 1768-ban Győrben bölcseletet adott elő. A következő évben Nagyszombatban házgondnok-helyettes volt. 1770-től a feloszlatásig Budán matematikát tanított. Utána Szekszárdon volt káplán, majd Pozsonyban és 1776-tól haláláig Ürményben volt plébános.

Horvátországban született, huszonnyolc évesen lépett be a Társaságba. Próbaideje után Nagyszombatban három évig tanított grammatikát. 1620-ban Laibachban, a következő évben Klagenfurtban végezte a kazuisztikát. 1622-ben volt harmadik próbaévben. Utána Pozsonyban középiskolában tanított két évig. 1625–7 folyamán Forgács Miklós szolgálatában állt Léván. 1627–8-ban Pozsonyban volt hitszónok, majd Nagyszombatban lelkipásztor és 1630-ban a nádori birtokon, Nagybiccsén volt misszionárius. 1631–3-ban Nagyszombatban kongregációt vezetett és a szegény tanulókat gondozta. 1634–5-ben Homonnán volt házfőnök. A következő évben tagja volt a nádori missziónak. 1637–8-ban Nagyszombatban volt lelkipásztor, és vezette a szegény tanulók otthonát. 1639–41-ben Turócon és 1642–5-ben Pozsonyban volt lelkipásztor haláláig.

Nagyszombatból másodéves retorikusként lépett be Trencsénben a Társaságba. A kétéves próbaidő után ott tanított grammatikát. 1661–3-ban Kassán bölcseletet tanult. Utána egy-egy évig Ungváron, Trencsénben és Győrben tanított. 1667-től az első év teológiát Grazban, a következő hármat Nagyszombatban tanulta. Ott szentelték pappá 1670-ben, és ugyanott 1671–2-ben szlovák katekéta volt. A következő évben Judenburgban végezte a harmadik próbaévet. A következő években hitszónok és lelkipásztor volt: 1675–7 Trencsén, 1678 Kassa és Szepesváralja, 1679–80 Besztercebánya, 1681 Szakolca, 1682–4 Pozsony. 1685-ben Nagyszombatban házgondnok, 1686–8-ban Zsolnán házfőnök, utána egy évig Selmecbányán hitszónok volt. 1690-ben Szepesváralján házfőnök, 1695-ben Nagyszombatban lelkipásztor és Trencsénben házi lelkiatya lett, ahol rövidesen meghalt.

Zólyomban született, tizenöt évesen Nagyszombatban lépett be a Társaságba. Próbaideje után Kalocsán fejezte be a középiskolát, s ugyanott két évig bölcseletet tanult. 1920-ban a hollandiai Valkenburgban végzett egy év teológiát. Utána magiszter volt Feldkirchben egy és Pécsett két évig. 1924–7-ben Rómában teológiát tanult, majd ugyanott két év múlva bölcseletből doktorált. A harmadik próbaévet 1930-ban az Egyesült Államokban, Poughkeepsie-ben végezte, s utána még egy évig New Yorkban volt lelkipásztor. Visszatérve Mo.-ra, Bp.-en lett lelkipásztor. 1936-ban kezdte meg tanári működését a Pázmány Egyetemen, százötven év után első jezsuitaként. 1940–3-ban Kassán tanított bölcseletet. Visszatérve Bp.-re újra az egyetemen tanított. 1944-ben aktívan részt vett a zsidók mentésében, a katolizált zsidók támogatására alakult Magyar Szent Kereszt Egyesület elnöke lett. A háború után bekapcsolódott az induló politikai életbe. Ezért a tartományfőnök 1948-ban Nagykapornakra küldte, majd Szegedre, ahol bölcseletet tanított. Helyzete Mo.-on veszélyessé vált, ezért 1949. február 2-án Barankovics Istvánnal és Blaskó Máriával együtt Ausztriába szökött. Még ebben az évben elhagyta a Társaságot. Mivel Mo.-on nem fogadta el Mindszenty bíboros politikáját, külföldön a katolikus emigráció kizárta soraiból. 1951–4 között Münchenben a Szabad Európa Rádiónál dolgozott. Utána német egyházi szolgálatba állt. Freiburgba utaztában 1965. május 6-án Friesenheimnél kiesett a vonatból és meghalt. Az eset okára a német rendőrség sem tudott fényt deríteni.

Csíkmindszentben született és Kolozsvárról lépett be Trencsénben a Társaságba. A próbaidő után Leobenben volt a tanárképzőben. 1722–4-ben Grazban bölcseletet tanult. 1725-ben Kőszegen, 1726–7-ben Nagyszombatban tanított középiskolában. 1728–32 között Bécsben egy évig matematikát és négy évig teológiát tanult. Ott szentelték pappá 1731-ben. Utána Besztercebányán volt harmadik probációban. 1734–8-ban Kolozsváron működött. Első két évében matematikát tanított és ünnepi magyar hitszónok volt, 1757-től pedig a hároméves bölcseleti kurzust adta elő. 1739-től haláláig az erdélyi görögkatolikus püspök teológusa volt Fogarason. Aránylag rövid életét tekintve sokat írt. Még nagyszombati tartózkodása alatt a város eredetét tárgyalta. Könyvet írt az első öt évszázad egyháztanáról, a trigonometriáról, azonkívül egy hitvédelmi és egy költői művet.

A belgiumi Mechelenben született, tizennyolc éves korában Drongenban lépett be a Társaságba. Belépése előtti tanulmányai alapján csak két év bölcseletet tanult Leuvenben. 1914-ben ott doktorált jogból. Pappá 1919-ben szentelték ugyanott. A harmadik próbaévet 1920-ban Drongenban végezte mint a novíciusmester segítője. A két feladat ilyen összekapcsolását később mint rendfőnök nem helyeselte. 1921-ben Rómában megkezdte egyházjogi tanulmányait, és 1923-ban doktorált.
Az év szeptemberében Leuvenben kezdte el tanári működését. Részt vett a Museum Lessianum sorozat alapításában és a Revue des Communautés Religieuses szerkesztésében. 1929-ben rektor lett, és a jezsuita főiskolán nemzetközi hitoktató intézetet alapított Lumen vitae névvel. Janssens 1935-ben Drongenben a harmadik próbaév vezetője lett. Részt vett 1938-ban a XXVIII. általános nagygyűlésen, amely után a flamand belga rendtartomány vezetőjévé nevezték ki. A II. világháború és a német megszállás nehézségei között megmutatkoztak elöljárói képességei. A rendfőnök Włodzimierz Ledóchowski őt delegálta szinte teljhatalommal a két belga és a holland rendtartomány vezetésére a háború idejére.
A háború után új rendfőnök választására a nagygyűlés csak 1946. szeptember 6-án jött össze, 15-én volt a választás. Az első menetben a szavazók háromnegyede őt választotta rendfőnökké. Első fontos témaként a tanulmányi rend szerepelt, amelyet az előző rendfőnök kezdett kidolgozni, miután 1931-ben megjelent a pápai konstitúció: Deus Scintiarium Dominis (Isten a tudományok ura). A nagygyűlés megbízta a rendfőnököt a végleges szöveg elkészítésével és kiadásával, amihez Janssens kikérte a tartományfőnökök és a kollégiumok igazgatóinak véleményét is. A másik fontos és új kezdeményezés a szociális apostolkodás és az igazságosság előmozdítása volt. Erről a rendfőnök több levelet írt, és első helyen Közép- és Dél-Amerikát emelte ki. A szegénység fogadalma a kor változása miatt szintén komoly problémát okozott. 1947-ben a rendfőnök háromtagú bizottságot bízott meg – mindhárom kifejezetten szakember volt –, hogy a következő nagygyűlésre készítsenek egy átfogó javaslatot. Végezetül több dekrétum tárgyalta a nagygyűlések ügyvitelét, főleg a résztvevők számának növekedése miatt. A rendfőnök a belső, lelki élet erősödésére helyezte a fő súlyt, mert annak kell éltetnie a szabályokat és a rendelkezéseket.
Erre azért is volt szükség, mert a Társaság létszáma jelentős növekedésnek indult. 1946-ban az évi katalógusok adatai szerint a tagok száma 28 839 jezsuita volt, ebből 14 372 pap. 1964 elején 35 968 rendtagból 20 026 volt pap. Ez több mint 7 ezer fős növekedést jelentett. E fejlődés mellett azonban meg kell jegyeznünk, hogy 1960-tól kezdve, főleg Európában, a tanuló rendtagok és a segítőtestvérek száma állandó csökkenést mutatott.
Janssens kormányzásának jellegzetes vonása volt, hogy nem múlt el év anélkül, hogy ne intézett volna levelet az egész Társasághoz. Jellemzésül megemlítünk néhányat: 1946: A belső, lelki élet ápolása. 1949: Útmutatás a szociális munkához. 1951: A Humani generis enciklika kivitelezéséről. 1954: Ratio studiorum superiorum a Társaság felső tanulmányi rendjéről. 1957: A dohányzásról XII. Piusz pápa megjegyzései miatt. 1958: Útmutatás a segítőtestvérek intézményéről. 1959: A Társaság misszióiról. 1959: A jezsuiták liturgikus képzéséről. 1964: Az újabb liturgikus előírásokról és a „papi civil”-ről.
Kormányzásának jellemző ténye a Társaság gyors fejlődése Indiában, Japánban, Latin-Amerikában. Sikeresnek mondható a Társaságban a liturgiában végbement átállás és a szociális apostolság és az igazságosság előmozdítása, ami a XXXII. nagygyűlés 4. határozatában jutott tejesen kifejezésre.
A II. világháború után a világban és az egyházban kezdődő nagy változások természetesen megmutatkoztak a szerzetességben, így a jezsuita rend életében is. Ennek első jelei erősen befolyásolták Janssens rendfőnöki működését is. Ennek első fázisában két ateista nagyhatalom, Kína és a Szovjetunió játszotta a főszerepet. Kínában már 1948-ban elindult a szisztematikus egyházüldözés, mely Mao Ce-tung hatalomra jutásával megpecsételte a missziók sorsát. A rendfőnök első intézkedése volt 1948. december 25-én, hogy a francia, a magyar, az osztrák és a kanadai misszionáriusokat kivonta tartományfőnökeik vezetése alól, és egész Kínára kinevezte vizitátornak az osztrák P. Franz Burkhardtot. Egy-két éven belül minden nyilvános keresztény működés megszűnt Kínában. Európában a háború után néhány éven belül a Szovjetunióban, Romániában, Magyarországon és Csehszlovákiában tiltották be a rendet.
A háború utáni években nagy mozgás indult el a keresztény teológia és bölcselet művelőinek körében, amelyben „sokan a mieink közül részt vettek” – jegyezte meg a rendfőnök. Ezért még 1949-ben kinevezte Edouard Dhanis leuveni teológust a francia jezsuita főiskolák vizitátorává. 1950-ben a prokurátorok kongregációján megjegyezte: „a helyzet olyan mértékben súlyosbodott, hogy a rendfőnök nem rendelkezik többé megszokott eszközökkel a helyzet megváltoztatására.” Ezért néhány tanárt felmentett tanszékéről, így Henri Bouillard-t a fourvière-i jezsuita főiskolán és Henri de Lubacot a lyoni katolikus teológiai fakultáson. 1950. augusztus 12-én jelent meg a Humani generis pápai enciklika mint reakció erre az új teológiára. 1950. október 25-én a rendfőnök listát adott ki, hogy mely könyveket és cikkeket kell eltávolítani a jezsuita tanulmányi házak könyvtáraiból. 1951. február 11-én hosszabb levelet írt a Társasághoz az Encyclica Humani Generis végrehajtásáról, melyben pontosan előírja, milyen – főleg bölcseleti – tételeket kell tanítani az elítéltek helyett. A végén megjegyzi, hogy nem integrista mozgalmat követel a rendtagoktól, hanem a „Sentire cum Ecclesia” jezsuita megvalósítását.
Ezekben az években a teológiai-bölcseleti problémák szinte kikristályosodtak Pierre Teilhard de Chardin életművében. Röviden utalunk csak arra, mi volt a rendfőnök magatartása ezekben a nehéz években. Teilhard jelzi úti leveleinek kiadásában, hogy a rendfőnök 1948 októberében Rómába hívta őt néhány kérdés megtárgyalására. (1. A Collège de France meghívása egy tanszékre. 2. A Le Phénomène humain kiadása, mely tíz éve kész. 3. Az atya általános helyzete: engedély előadások tartására, műveinek kiadására.) Október 28-án Teilhard Breuil apátnak azt írta, hogy felelős személyekkel tárgyalt teljesen bizalmas és baráti légkörben. Ennek ellenére a rendfőnök félt, hogy a Szent Officium közbe fog lépni, és Teilhard műveit be fogja tiltani. Teilhard római tárgyalásai valóban negatív eredményt hoztak. A Collège de France-ban felajánlott tanszéket nem foglalhatta el, és nem kapta meg az engedélyt a Le Phénomène humain kiadására sem. A II. világháború után Teilhard megkérte Jeanne Mortier-t kéziratai, nevezetesen a Phénomène humain gondozásával. Halála után Mortier elhatározta, hogy egy híres tudósokból álló bizottság és a kapucinus N. Max Wildiers vezetésével kiadatja Teilhard műveit – az egyház jóváhagyása nélkül. Amikor 1955-ben megjelent a Le Phénomène humain, a rendfőnök elrendelte, hogy a tanulmányi házak könyvtáraiból távolítsák el az összes sokszorosított kiadást. 1958. október 16-án a Szent Officium elrendelte, hogy a szerzetesrendek könyvtáraiból el kell távolítani Teilhard műveit.
Janssens idejében az életnívó – főleg a nyugati világban – sosem látott mértékben növekedett, így a szegénység fogadalma is kérdésessé vált. Ezért 1951-ben, 1952-ben és 1963-ban levelet intézett a Társasághoz a szegénység értékéről és a fogadalom jelentőségéről.
1949-ben a rendfőnök a prokurátorok gyűlésén beszámolt a Társaság növekedéséről, kivéve Francia- és Olaszországot. Kiemelte a nagy nehézségeket, melyben a „vasfüggöny” mögötti jezsuiták éltek, vagy teljes szétszóratásban, vagy nagyon szigorú korlátok között. Újítást vezetett be a római nemzetközi intézmények kormányzásában, és egy delegátust nevezett ki azok vezetésére tartományfőnöki jogkörrel. A tanulmányi házakat figyelmeztette, hogy a tanításban követni kell a Humani Generis pápai enciklika irányelveit. Az 1952-es kongregációban bőven tárgyalta a „vasfüggöny” mögött élő jezsuiták hősies életét. Megemlítette a Kínából elűzött misszionáriusok nagy munkáját a kelet-ázsiai országokban. Felhívta a figyelmet arra, hogy a tudományos és nagyobb házak gazdasági ügyeinek intézésére képezni kell jezsuitákat, mert a szakszerűtlen ügyintézés sokfelé komoly veszteségekkel jár. Ugyancsak nagy fontosságot tulajdonított a házi lelkiatyák és novíciusmesterek képzésének is. Hiányolta, hogy a Társaság még mindig nem fordít elég gondot a szociális apostolkodásra és a társadalmi igazságosság előmozdítására. Kiemelte az együttműködést az apostoli munkákban a többi szerzetesrenddel. A gyűlés végén kijelentette, hogy 1957-re általános nagygyűlést készít elő.
A XXX. általános nagygyűlést a következő év szeptemberére hívta egybe, amire a következő okokat adta meg: a szegénység fogadalmának betartása veszélyben van, ami komoly problémákat okoz; az imaéletben és az önmegtagadásban nagy hiányok vannak; az anyagi ügyintézést meg kell újítani; a Társaság rohamos növekedése komoly adminisztrációs nehézségeket okoz, főleg a rendfőnök számára.
A gyűlés 1957. szeptember 6-tól november 11-ig tartott. A kommunista uralom alatt álló országokból senki sem tudott részt venni. A pápai fogadáson XII. Piusz pápa a rendfőnök fő problémájával, a Társaság belső, lelki életével foglalkozott. Megemlítette a segítőtestvérek helyzetét, komolyabb képzést követelve számukra. A gyűlés behatóbban foglalkozott a fiatal rendtagok általánosabb képzésével is. Szóba került a Humani Generis enciklika, amellyel kapcsolatban a nagygyűlés figyelmeztetett, hogy nem mindent lehet tévedésnek minősíteni, ami új. Sok gondot okozott a szegénység fogadalmának meghatározása. Ennek megoldására bizottságot neveztek ki, melynek a következő nagygyűlés számára ki kell dolgoznia a kérdés lehetséges megoldásait. Az apostoli munkákban előnyben kell részesíteni az általánosan jelentősebb feladatokat. A rendfőnök munkáinak megkönnyítésére az általános ügyek intézését P. John Swainre bízták. 1963-ban a rendfőnök jelezte, hogy a zsinat miatt a következő évre nem hívja egybe a prokurátorok kongregációját.
A rendfőnök egészsége és látása élete utolsó éveiben folymatosan romlott. A fiatal jezsuiták szemében – már latin nyelvű levelei miatt is – egyre inkább a múltat képviselte. Hogy milyen változások előtt állt akkor az egyház és a Társaság, azt sokan nem láthatták előre. Janssensnek Jean Daniélou és Henri de Lubac könyveit például ki kellett vetetnie a tanulmányi házak könyvtáraiból – ők aztán az egyház bíborosaiként fejezték be életüket.

Pécsett született, Nagyszombatból logikusként lépett be a bécsi újoncházba. 1748-ban Szakolcán, a következő évben Komáromban tanított grammatikát. 1750–2-ben Nagyszombatban végezte a bölcseleti tanulmányokat. Utána Kőszegen két, Nagyszombatban és Trencsénben egy-egy évig tanított középiskolában. A teológiát 1757–60 között Nagyszombatban végezte. A harmadik próbaévre Egerbe került. 1763–5 között Nagyszombatban matematikát tanított, és konviktusi nevelő volt. 1766–7-ben Budán bölcseletet adott elő. 1768-tól a Társaság feloszlatásáig Kolozsváron működött. Első két évében bölcseletet tanított, utána a teológusok és a filozófusok konviktusi felügyelője lett. 1771-ben a ház gazdasági ügyeit intézte. Az utolsó két évben szentírástant tanított.

A zugligeti Manrézában végezte a noviciátust és a retorikát, utána 1944-től Kassán filozófiát tanult. 1948-ban Szatmárnémetiben volt magiszter, majd 1949-ben Szegeden kezdte el a teológiát, de még abban az évben külföldre kényszerült, és Chieriben folytatta tanulmányait. A terciát St. Asaph-ban végezte 1953-ban, utána Kanadába küldték. 1954–5-ben Hamiltonban a provinciális titkára volt. 1956–70 között Jersey Cityben, a St. Peter Preparatory Schoolban latint, németet, franciát és hittant tanított és az úszókört vezette. A provinciális 1970-ben magyar szolgálatra rendelte, amit szívesen vállalt. A torontói plébániára költözött, ahol már 1972-ben megtették a kanadai magyar jezsuiták elöljárójává, és néhány évi káplánkodás után plébánossá nevezték ki. Ez a szolgálata 2000-ig tartott, közben 1989–90-ben a provinciális sociusa is volt. Jelenleg lelkész a torontói magyar plébánián.

Kilencgyermekes családban született (két fiútestvére szintén jezsuita szerzetes, egyik nővére pedig később apáca lett). Magyar iskolában tanult Kassa Csehszlovákiához csatolása után, mégsem érettségizhetett le a premontrei gimnáziumban, mert egy cserkészfelvonuláson a kassai Fő utcán a menetelő csapatban magyar énekeket énekeltek, ez pedig az új államban „államellenes tevékenységnek” minősült. Őt, mivel vállalta a felelősséget a magyar énekért, büntetésül kizárták az ország összes középiskolájából. Így a gödöllői premontrei gimnáziumban érettségizett 1932-ben. Már előtte belépett a jezsuita rend mo.-i rendtartományába, a noviciátust a zugligeti Manrézában végezte, bár evangélikus édesapja nem adta ehhez az engedélyét. A filozófiát a németországi Pullachban tanulta, itt ébredt fel benne a misszió iránti érdeklődés. Hazatérte után kérte, hogy küldjék misszióba; ekkor a felkészülés jegyében 1935–6 folyamán magiszter volt a pécsi Pius Gimnáziumban, közben a pécsi egyetemen egészségügyi ismereteket tanult. Ebben az időben édesapja is katolizált.
1936-ban ment a kínai misszióba, 1937–8-ban Ankingban kínai nyelvtanfolyamra járt, majd 1939–42 között a sanghaji Zikavej főiskolán befejezte a filozófiát és a teológiát, ahol teológiából licenciátust szerzett. 1941. május 31-én Cassidi pengpui püspök szentelte pappá. Utána a tamingi kisszeminárium prefektusa lett, főként a latin nyelvet oktatta a kínai szeminaristáknak; egyik diákja, San Kuo-hszi, jelenleg Paul Shan SJ néven, Kaohsziong püspöke 1998 óta. Jaschkó atya 1946–8 között Tamingban és környékén végzett missziós munkát, majd 1949–51-ig Csangjüanban volt misszionárius; itt elsősorban a helyi kis kórházat vezette, majd a kórház államosítása után újból missziózott a környéken, emiatt letartóztatták és szobafogságra ítélték. 1954. november 25-én kitoloncolták Kínából. Egy évig Makaón élt számkivetésben, P. Zsámár Jenő jezsuita misszionáriusnak segített a tervezett poliglott kínai szótár munkálataiban, majd 1956–7 folyamán Pucéban a tajvani nyelvet tanulta, de már közben is végzett missziós munkát. 1958-tól Csiajiban káplán lett, és átírták az újonnan alapított távol-keleti provinciába. 1960–9 között a lucaói kórház igazgatója volt. Közben 1962-ben megkezdte a Szent Család kórház építését, amelynek második emelete 1972-re készült el. Majd Hszincsuban plébánosként működött, és megalapította a szellemi és fizikai fejlődésükben elmaradott gyermekek számára a Hua-Kuang intézetet Zsutongban és Kuanhsziban, amelynek az igazgatója lett. Ez úttörő vállalkozásnak számított Tajvanon, itt végzett munkájáért 1998-ban Tajvan elnöke az egyik legmagasabb állami kitüntetésben részesítette. 2003-ban a tajvani Providence egyetem tiszteletbeli doktorává avatta. Gyengülő egészségi állapota miatt 2008 végén kórházba szállították, de saját kérésére visszavitték a Hua-Kuang intézetbe, ahol a következő tavaszon elhunyt.

Gyöngyösön született, huszonöt éves korában Leobenben lépett be a Társaságba. 1625-ben Nagyszombatban grammatikát tanított. 1626–9-ig Bécsben teológiát tanult, de mellette az utolsó két évben már dialektikát tanított. 1629-ben szentelték pappá. 1630-ban Eberndorfban végezte a harmadik próbaévet. Utána Nagyszombatban 1631-ben retorikát tanított és könyvtárosként működött, a következő évben iskolaigazgató és magyar gyóntató volt. 1633-tól Grazban a hároméves bölcseleti kurzust tanította. A nagyszombati egyetem ünnepélyes megnyitásán, 1635. november 13-án a bölcsészeti kar dékánjaként méltatta annak jelentőségét, hogy Mo.-nak egyeteme van. Ő maga a kazuisztika tanára volt. 1738-ban Ungváron rektor, a következő évben Homonnán házfőnök lett. 1640-ben Kolozsmonostoron hitszónokként működött. 1641-ben Homonnán Drugeth János gyóntatója lett. 1642–5-ben a nádori udvarban, 1646-ban a nagyszombati misszióban dolgozott. Utána a Homonnáról Ungvárra áthelyezett kollégium első rektora volt 1650-ig, majd Nagyszombatban a kazuisztika tanára és házi lelkiatya. 1653-tól haláláig Pozsonyban az esztergomi érsek szolgálatában állt.

Horvátországban született, Bécsben lépett be a Társaságba. Próbaévei után Nagyszombatban 1638–42-ben végezte a teológiai tanulmányokat. A következő évben Homonnán tanított. 1644-től tábori lelkész volt (1646–9-ig Bécsben). 1650-ben Andocson, a következő évben Pécsett, majd 1652-től haláláig újra Andocson volt a hódoltsági misszió tagja.

Szinben született, Kassáról logikusként lépett be Trencsénben a Társaságba. A próbaidő után egy évig Gyöngyösön grammatikát tanított. 1737–9 között bölcseletet tanult Nagyszombatban. Utána Szakolcán két, Egerben egy évig tanított középiskolában. A teológiai tanulmányokat is Nagyszombatban végezte 1743–6-ban, majd Besztercebányán volt harmadik probációban. 1748-ban Nagyváradon volt hitszónok és misszionárius. 1749–50-ben Nagyszombatban etikát, 1751-ben Bécsben dialektikát, majd újra Nagyszombatban öt évig bölcseletet, két évig pedig teológiát tanított. Ezekben az években adta ki tankönyveit: a logikát és metafizikát két kötetben Bécsben, a fizikát ugyancsak kettőben, a teológiát és az angyalokról szóló traktátust Nagyszombatban. 1758–9-ben a bölcsészeti kar dékánja volt. 1758-ban teológiai doktor lett. 1763–7 között Trencsénben a rektori és az újoncmesteri feladatot látta el. 1768–70-ben a tartományfőnök helyettese volt. 1771-től Nagyszombatban rektorként működött. A feloszlatás után a templom igazgatója, majd később Rozsnyón kanonok lett.

Huszonkét éves korában betegápolóként lépett be a Társaságba, és egész szerzetesi életében ez maradt meg főfoglalkozásának. 1605–17-ig Bécsben, 1618–33-ig Zágrábban működött, ahol az épület gondozása is az ő feladata volt. Ugyanígy 1634–5-ben Nagyszombatban. Utána Homonnán, Nagyszombatban egy-egy évig, majd Zágrábban haláláig ápolta a betegeket.

Bécsben tizenöt éves korában lépett be a Társaságba. A próbaidő után Leobenben volt a tanárképzőben. 1745–7-ben Grazban tanult bölcseletet. Utána Leobenben két, Judenburgban egy évig tanított. 1751-ben Grazban matematikát, 1752–5-ben teológiát végzett. Judenburgban volt harmadik probációban. 1757–8-ban Bécsben grammatikát, utána egy-egy évig Bécsben és Leobenben görög nyelvet tanított. 1761-ben Nagyszombatban lelkipásztori munkát végzett. A következő évben Grazban, majd 1763–5 között Linzben matematikát és bölcseletet tanított. 1766-tól a Társaság feloszlatásáig Grazban a kontroverzia tanára volt. Továbbra is ott maradt, lelkipásztorként és főleg íróként működött dogmatikai, liturgikus és lelkiségi témakörökben.

Zsolnán született, Győrből lépett be a trencséni újoncházba. 1716-ban Nagyszombatban grammatikát tanított. 1717–9-ig Grazban végezte a bölcseleti tanulmányokat. Utána egy-egy évig Esztergomban és Besztercebányán tanított grammatikát. Teológiára Grazba került 1722–5-ben. Ott szentelték pappá 1724-ben. Besztercebányán volt harmadik probációban. 1727-ben Nagyszombatban retorikát, a következő évben etikát tanított. Ezzel befejezte tanári működését. 1729-ben Lőcsén hitszónok, 1730–5-ben Turócról vándormisszionárius volt. 1736–45 között Liptószentmiklóson, a vándormisszionáriusok állomáshelyén volt főnök. 1746–8-ban Szakolcán a rektori és a tanárképző igazgatói feladatát látta el. 1749–53 között Rozsnyón volt házfőnök és plébános. 1754-től haláláig Zsolnán házi lelkiatya, de első két évében a környéken pap nélküli plébániákat látott el. 1727-ben Nagyszombatban a retorika tanáraként magyar tárgyú latin iskoladrámát mutatott be: Fides in regem et patriam seu: Georgiius de Esztoras ad Nicopolim gloriosa morta sublatus, mely nyomtatásban is megjelent.

Huszonhat éves korában Érden lépett a Társaságba. Kiváló géplakatos és közszeretetben álló testvér volt. Főbb állomáshelyei a rendtartományban: 1924–8 Kalocsa, 1930–9 Nagykapornak, 1940-től Bp., Manréza. Úgy látszik, hogy 1950 nyarán a szerzetesek elhurcolásától függetlenül tartotta őt a rendőrség hosszabb ideig fogva. Szabadulása után szakmunkás volt Bp.-en. Időskorában Pannonhalmára került, és ott is dolgozott, amíg egészsége megengedte.

Baróton született és Kolozsvárról először 1741-ben retorikusként fölvették, de ténylegesen csak logikusként 1743-ban lépett be Trencsénben a Társaságba. A próbaévek után Szakolcán elvégezte a tanárképzőt. 1747-ben Pécsett grammatikát tanított. 1748–50-ben Nagyszombatban bölcseletet tanult. 1751–2-ben Egerben, a következő évben Kolozsváron tanított. A teológiai tanulmányokra 1754–7-ben Kassára került. 1756-ban szentelték pappá. A harmadik próbaévet Egerben végezte. 1759-ben Sárospatakon grammatikát tanított. 1760-ban Bazinban, 1761–2-ben Székesfehérváron volt népmisszionárius. 1763–6 között Győrben, utána négy évig Székesfehérváron volt először hitszónok, utolsó évében pedig betegen. 1773-ban Komáromban plébániai feladatokat látott el. A feloszlatás után is a városban maradt haláláig.

Székelyudvarhelyről plébánosként lépett be a trencséni újoncházba. A próbaidő után két évre visszatért Székelyudvarhelyre, ahol tanított és lelkipásztori munkát végzett. 1734–5-ben Sárospatakon, 1736-ban Szatmárnémetiben hitszónokként működött. 1737-ben Ungváron magyar, német és szláv lelkipásztor volt. 1738–41-ben Marosvásárhelyen volt hitszónok és misszionárius. 1742-ben Egerben a házgondnoki hivatalt látta el, a következő évben pedig Győrben ugyanebben a munkakörben dolgozott. 1746–50 között vándormisszionárius volt Mo.-on és Erdélyben. 1751-ben Egerben, a következő évben Székesfehérváron házi lelkiatyaként pihent. 1753-ban Brassóból, 1754-ben Kolozsvárról dolgozott mint erdélyi, 1755-ben Székesfehérvárról és 1756-ban Nagyváradról mint mo.-i vándormisszionárius. 1757–9 folyamán házi lelkiatya volt Marosvásárhelyen. 1760–1-ben Sárospatakon hitszónokként és házi lelkiatyaként működött, majd újra egy évig Marosvásárhelyről és három évig Kolozsvárról vett részt a népmissziókban. 1766–7-ben Székelyudvarhelyről látott el pap nélküli plébániákat. 1768-ban Szatmárnémetiben lett lelkiatya, ahol hamarosan meghalt.

Egyike volt azoknak a svájci fiataloknak, akik a 19. század vége felé az osztrák–magyar rendtartományba kérték felvételüket. Újoncidejének első évét az osztrák St. Andräban töltötte, a másodikat Nagyszombatban. Két év retorikai tanulmányokra visszatért St. Andräba. Rögtön utána három évig francia nyelvet tanított a gimnáziumban Kalocsán. A bölcseletet Pozsonyban végezte. Egy év újabb tanárkodás után Innsbruckba került a hároméves teológiai kurzusra. A harmadik próbaévben Bécs-Lainzban találjuk. 1896-tól 1904-ig Kalocsán számtant és mértant tanított. 1906–11-ig Nagykapornakon házfőnök és a tartomány anyagi alapjait képező földbirtok igazgatója. 1909-ben, amikor megalakult az önálló magyar rendtartomány, azt választotta otthonául. 1911–8 között a tartományfőnök helyettese volt, majd visszatért Nagykapornakra. 1924-től Szatmárnémetiben volt vicerektor, 1927-ben Kalocsán házgondnok s a következő három évre Bp.-en újra a tartományfőnök helyettese. 1936-ig nagykapornaki házfőnök volt. Utána Kalocsára került, ahol időskorában kedvenc foglalkozásának élhetett: maga gyűjtötte gyógynövényekből teát készített. Neve ismert volt az egész országban, sokan fordultak hozzá betegségeikben. Nagy botanikai ismereteiről könyvet is írt Növények és gaz a természetes gyógykezelésben címmel. 1950-ben Kalocsáról őt is elhurcolták, de a svájci követség közbenjárására elhagyhatta az országot. Utolsó éveit haláláig az ausztriai Feldkirchben töltötte, ahol a svájci rendtartománynak kollégiuma volt.

Hódmezővásárhelyen született, tizennyolc éves korában Bp.-en lépett be a Társaságba. 1944 karácsonya körül a szovjet hadsereg parancsnoksága a Manrézában ütötte fel főhadiszállását. Így az újoncok december 27-én gyalog indultak Kalocsára, ahonnan rövidesen visszatértek Bp.-re. A bölcseleti tanulmányokat 1946–8-ban Szegeden végezte. Mivel Mo.-on az iskolákat államosították, a kalocsai és pécsi gimnáziumunkat is, így a magisztériumba Németországba küldték a végzett bölcsészeket. Így került a fekete-erdői St. Blasienbe, ahol 1949–51-ben nevelte a fiatalokat. A teológiát Leuvenben végezte, ahol 1954. augusztus 15-én pappá szentelték. A Társaságban akkor Dél-Amerika kiemelt munkaterületnek számított, s a tartományfőnök őt is erre a munkaterületre szánta. Így a harmadik próbaévet 1956-ban Valenciában végezte, majd Chilébe került. 1963-ig Padre Hurtadóban a kollégiumban főleg latin, francia és német nyelvet tanított. 1964–5-ben Rómában megszerezte a bölcsészdoktori címet. A következő évben már az argentínai San Miguelben tanított bölcseletet. 1967-ben régi vágyát szerette volna megvalósítani, és belépett a karthauzi rendbe. Néhány hónap múlva visszatért, és Rómában várta meg a döntést jövőjét illetően. 1968-ban Poughkeepsie-ben tanulta az angol nyelvet. 1968–2002-ig Buffalóban a filozófia professzora volt, és ott is maradt utolsó betegségéig, amikor New Yorkba, a Fordham egyetemen lévő betegotthonba került, ahol 2009. május 7-én halt meg a kórházban.

1940–2 között a zugligeti Manrézában volt testvérnovícius, majd 1943-tól Kassán szabó és ruhatáros.
K

Szülővárosából lépett be Bécsben a Társaságba. Próbaévei után Győrbe került a tanárképzőbe. 1758–9-ben Bécsben végezte a bölcseletet. Utána egy-egy évig Győrben, Sopronban és Székesfehérváron tanított grammatikát. 1763-ban Nagyszombatban matematikát tanult. Utána egy évig Besztercebányán tanított a középiskolában. A teológiai tanulmányokat 1765–8-ban Kassán végezte. Utána Sárospatakon grammatikát tanított. A harmadik próbaévre 1770-ben Egerbe került. Utána Rozsnyón tanított grammatikát. 1772-ben Sárospatakon német vasárnapi hitszónok volt. A következő évben egészségét ápolta.

Vasváron született, Bécsben lépett be a Társaságba. 1640-ben Győrben grammatikát tanított. A következő három évben Bécsben bölcseletet tanult. 1644–5-ben Sopronban, 1646-ban Pozsonyban tanított középiskolában. 1647–50-ig Grazban végezte a teológiát. 1651–2-ben a Nádasdy-misszióban dolgozott. A következő évben Judenburgban volt harmadik probációban. 1654–7 között Nagyszombatban bölcseletet tanított, 1658-ban Nagyszöllősön volt misszionárius. 1659-től teológiatanárként és 1662-től haláláig rektorként működött Nagyszombatban.

Holicsban született és Győrből lépett be Trencsénben a Társaságba. A két év próbaidő után Zágrábban tanított grammatikát. 1680–2-ben Grazban végezte a bölcseletet. Utána két évig Varasdon tanított. 1685–8-ban Grazban volt teológus is. A harmadik próbaévet Judenburgban töltötte. 1690-ben Győrben tanított retorikát. 1691-től Kassán működött: először a hároméves bölcseleti kurzust tartotta, majd 1694-től kazuisztikát tanított és a nemesi konviktus főnöke volt, 1699-től pedig rektor. 1702-től Nagyszombatban egy évig szentírástant adott elő, utána a szeminárium igazgatója volt öt évig. 1708-ban Komáromban lett házfőnök, majd három évig Varasdon rektor. 1712-től tizenkét éven keresztül nevelte a magyar papnövendékeket a bécsi Pázmáneumban.

Helmesen született és Nagyszombatból lépett be Trencsénben a Társaságba. 1669-ben Kassán az alsó osztályt tanította, és az iskolai színjátszás felelőse volt. 1670–2-ben Kassán bölcseletet tanult. Utána egy-egy évig Sopronban és Nagyszombatban tanított. 1676–9-ben Grazban volt teológus. Ott szentelték pappá 1679-ben. A következő két évben Lőcsén volt házgondnok. 1682-ben Judenburgban végezte a harmadik próbaévet. Ezt követően egy-egy évig Sopronban retorikát tanított, Győrben házgondnok és Selmecbányán hitszónok volt. 1686-ban Turócon lett házfőnök. 1688. aug. 14-én a rendház és a birtok készpénzével Morvaországba szökött, ahol 28-án Mezericsben kocsisa megölte.